A CPAC Hungary 2025 csütörtöki napján készült az az interjú, amely azóta is hullámokat vet – Kohán Mátyás, a Mandiner rovatvezető-helyettese kérdezte Mateusz Morawiecki volt lengyel miniszterelnököt a konzervatív konferencián. A beszélgetés központi témája Lengyelország jelenlegi politikai irányváltása volt: Morawiecki világossá tette, hogy szerinte az új baloldali kormányzat nem a lengyel nemzeti érdekeket képviseli, hanem Brüsszel utasításait követi minden lépésben.
Tusk azért támadja Magyarországot, mert Brüsszel azt parancsolta
– ahogy a volt lengyel miniszterelnök fogalmazott. Tehát Mateusz Morawiecki szerint Donald Tusk és csapata minden fontos kérdésben a baloldali brüsszeli elitnek akar megfelelni, még akkor is, ha ezzel saját hazájuk érdekeivel mennek szembe.
A beszélgetés során Morawiecki szavaiból egy figyelmeztetést is kiolvashatunk Magyarország számára: ha a hazai politikai palettán olyan szereplők jutnak hatalomra, mint Magyar Péter, hasonló szuverenitásvesztés következhet be, mint amit ma Lengyelország tapasztal – ilyen amikor „lemondunk egy pici szuverenitásról”, ahogy Magyar Péter fogalmazott.
Az interjú nemcsak politikai látlelet, hanem komoly figyelmeztetés is a közép-európai régió számára – érdemes megnézni azoknak, akik a nemzeti érdekek és a szuverenitás kérdéseit nem pártpolitikai szűrőn át, hanem stratégiai távlatban vizsgálják.
A teljes videó megtekinthető a Mandiner YouTube-csatornáján.